Kezdőlap

Nyitva egész évben

Vendégházunk az Őrségi Nemzeti Park területén, Őriszentpéteren található.

Őriszentpéter, mint az Őrség valamennyi települése, szerekből áll, egy szer általában egy család birtokából nőtte ki magát. A házak domboldalakra épültek és a szerek között patakok alkotják a természetes határokat. A telkek mérete ebből adódóan messze meghaladja az országos átlagot (2-5000 m2) és általában nincsenek bekerítve.

Galambszer a falu egyik legszebb fekvésű része. A nyolcvanas évek végére már-már elnéptelenedő szerre az ország különböző tájairól, csendesebb, természetközeli életre vágyó családok telepedtek. Így most hagyományos és hagyományőrző új épületek egyaránt megtalálhatók a rétek és erdők közé nyúló telkeken.

A 2000-ben épült rönkház saját kivitelezésben készült, őrségi erdei fenyőből.

Önálló vendégházunkban egyszerű, természetes környezettel igyekszünk vendégeink kellemes pihenését szolgálni.

A ház szolgáltatásai:

– Finn típusú szaunaház, melyet vendégeink szabadon, térítés nélkül használhatnak.

– Fürdőtó a szauna mellett. Mivel a békák is ezt használják, főleg gyerekeknek ajánlott; ők még bátrak. A víz viszont 180 cm mély, ezért csak úszóknak! A stégen kellemesen lehet napozgatni a gyerekek szemmel tartása közben.

– Tűzrakóhely bográccsal, állvánnyal

– Grillező

– Szabadtéri kis kemence főleg pizzák, lepények sütéséhez.

– Pajtában kialakított pihenőhely függő székekkel, ággyal és pingpong asztallal

– 3 db kerékpár bérelhető 1500 Ft/nap áron. (mindhárom trekking, egy nagyobb és egy közepes férfi valamint egy kisebb női vázas)

– A kertben termő gyümölcs szabadon fogyasztható (ha a bejáró őzek, szarvasok ezt még meg nem tették/ették).

– A tetőtérben rácsos gyerekágy található, a lépcsőkhöz védőrács tartozik, az étkezőasztalhoz etetőszék csatlakoztatható, a fürdőben pelenkázóasztallal igyekszünk a babával érkezők kényelmét szolgálni.

– Ágynemű, törölköző (1 db 50X90 cm-es/fő), konyharuha, mosogatószer, WC papír

– Egy hetet meghaladó tartózkodás esetén takarítás és ágyneműváltás kérhető

– Vendégházunkban szeretnénk a virtuális világtól minél nagyobb távolságot tartani és az Őrség csendjét minél közelebb hozni, ezért wifi, televízió, rádió nincs.